Akinek kertje van, játszótere is lehet, hiszen olyan sok nagyszerű fa játszóeszköz vagy játszóvár kapható megfizethető áron, hogy szinte a bőség zavarával küzdünk. Ahol gyerekek vannak, ez egy olyan lehetőség, amit kár kihagyni. A gyerekek számára a kerti játszótér egy saját kis világot jelent, ahol szabadon játszhatnak. A szülőknek pedig nem kell utazni, elvinni a gyerekeket a játszótérre, hogy értelemesen tudják tölteni az időt a szabadban. Csak a kertbe kell kimenni, és máris kezdődhet a móka, a szülők pedig fél szemmel rajtuk tarthatják a szemüket, miközben a saját dolgaikkal haladnak. Persze, annak sincs akadálya, hogy bekapcsolódjanak a játékba.
A fa játszóterek szerencsére néhány elem kombinációjából is megépíthetők. Például egy hintaállvány, csúszda, mászóka, kisház vagy homokozó tetszőleges variációjából összeállíthatunk egy kis kerti játszóteret. Az egyedi kialakítás lehetővé teszi, hogy a család igényeihez és a kert adottságaihoz igazodó játszóteret építsünk. A szülők dönthetnek a játszótér méretéről, elhelyezéséről és az elemek kombinációjáról, így az tökéletesen megfelel a gyerekek életkorának és érdeklődésének. Egy homokozó mellé épített alacsony platform például jó kezdet lehet, amit egy kicsiknek való csúszdával is kiegészíthetünk. Ahogy nőnek a gyerekek, tovább bővíthetjük és magasíthatjuk a kis kerti játszóterünket.
Bármelyik fa játszóvárat vagy alapdarabot (hintát, csúszdát) is választjuk, a gyerekek szeretni fogják, ráadásul hozzájárulnak a gyerekek különböző készségeinek fejlődéséhez is. A mászókák és a hinták az egyensúlyérzék és a mozgáskoordináció fejlesztésében jók, míg a homokozók a kreativitást és a finommotorikus készségeket támogatják. Egy kerti játszótér arra ösztönzi a gyerekeket, hogy több időt töltsenek a szabadban, a digitális eszközöktől távol. Már ez önmagában nagy nyereség a gyerekek fejlődésére és egészségére nézve. A szabadban töltött idő és a friss levegőn való mozgás a fizikai egészség szempontjából elengedhetetlen. Ha a barátok is eljönnek, akkor a közös játék a szociális készségeket is fejleszti. A kerti játszótérre költött minden forint a legjobb helyre megy, ezt bizton állíthatjuk